Szajna-parti fényre vetődés és a szavak ereje

Maga a megtestesült ártatlanság.  Egy francia szobalány, piros-fekete, absztrakt-mintás, kis, fekete galléros miniruhájában. Loopolt hangfelhők, suttogó sikolyok. Nem koncert, nem hangverseny, hangáhitat. (Harcsa Veronika in Zsinagóga). A Rómerben Honeybeast. A közönség,  ahogy elnézem késő harmincasok. Az énekes csaj,  -a jólértesültek szerint,  Hernádi Judit lánya,- is egy kicsit túltolta a dark-gothic csipkeruhában. És hozzá ez a lakodalmas rock.... hát elég zrííí! De ezért megérte (the ghost inside) kösz Homér. Na ők aztán tökös meleg srácok (hárman legalábbis) és fodrászok. Fricska a sztereotípiára. The ghost inside Megvan a film címe,  amit hetek óta kerestem. "sound of noise - zajháborítók" Sound of noise  . Vasárnap délben kiültem a vár alá. Csak zene és csukott szemmel napban fürdés.

Napindító kvzás a soleiisoul-ban, Nóra, hídtól-hídig gurulás a rakparton (nekem a Rába,  a szajha Szajna), tavaszi verőfényben,good feeling.
Cigi a biciklin, csukott szemmel füstöt fújni és gurulni - Warm up az estére, pedig akkor még csak reméltem, hogy jó lesz. Beteljesedett. A Random trip megint megajándékozott egy élménnyel. Massive attack-os kattogásból eufórikus örömzene. Úgy kell összeollóznom a postot,  mert írok mindenhova. Írok a telefonba, a tabletbe, a noteszomba,  a tenyerembe, hogy nehogy,  akár egy szót is elveszítsek.
November 14, szombat, amihez sehol sincs a tízmilliószoros nap. 30Y koncert a Bridge-ben és Ő,  az elmaradhatatlan, "..., de a karomban mindig Lolita." De a 30Y nekem mindig is kicsi Lo-ról szól. Ott volt,  velem volt,  nem egyszerűen szép, gyönyörű volt. És leterített egy szeretetcunami. Kimondta,  amit én nem mondhattam.
"De,  ugye nem élsz vissza vele?! -kérdezte. "Csönded vagyok". Ő meg "felhő" és "a teljességben az örök hiányom". A Konyha-t az előtérből,  páholyi fotelből néztem. Mellém guggolt, felült a karfára. Mint a '97-es Adrián Lyne-filmben, amikor az anyja táborba internálja, meglátja az ablakban H.H.-t, kiugrik a kocsiból, felrohan a lépcsőn,  a nyakába ugrik, lábait a derekára kulcsolja és megcsókolja,  ...Néztem, néztem, s olyan világosan tudtam, mint ahogyan tudom, meg fogok halni: jobban szerettem, mint bármit, amit valaha is láttam vagy elképzeltem a földön, vagy reméltem a földön túl." Monyó híján tequiláztunk,  mint oly sokszor a Déjában. "Szemem fénye,  vágyaim tárgya, a bűnöm, a lelkem, Lolita."
Ó Áldott-átkozott kor.