Csütörtök, az jó. Csütörtök, az barát. Ezt már múlt héten megállapítottam. Vagy az hétfő volt? Eddig határozottan csütörtökre emlékeztem, csak most villant be ez a hétfő, de a csütörtök a tuti. A parton vártam és jött, felkötött hajjal, napszemüvegben hófehér biciklijén kerülgetve a gyalogosokat. A Caffé Da noi teraszán, mint egy realtime L'oreal-reklám, ahogy leengedte a haját. Gyönyörűen szép. És volt eper és együtt bicikliztünk (A tegnap látott Copenhagen című filmben is volt egy naplementébe hajló városban bringázós jelenet) és vásároltunk. A világon a leghétköznapibb dolgok, de mégis ... mennyire jó. Élveztem, szívtam magamba minden percét. Kishitüség, hogy ennyi is elég? Egy frászt. Ez az alapvetés (nekem legalábbis), hogy boldogság forrása lehet minden. És attól, hogy együtt csináljuk.
A riksás fiú kalandjai pedig folytatódnak. Először egy srácot vittem német barátnőjével a vidékihez. Visszafele a Baross híd lábánál intett le egy fagyizó, középkorú, cseh házaspár. Hotel Garzon. Először azt hittem, hogy ez a konténerhotel a Metro mellett, az üveghegyen túl, de nem. A plaza mellett van. Húsz perces kanyar. A Széchenyi squaren két tini ült be mögém, az egyikük Ramona. Hozták a zenéjüket. Nem ismertem, de valami napi hits lehetett, és énekeltek. Annyira bejött nekik, hogy még egy körre befizettek. Cukik voltak. Én meg kinyúltam. Reggel túlóra.
Vasárnap óta, ... nem. Már szombat óta, a Nagy nap-i outfittemen pörgök, de mostanra már azt hiszem összeállt. Egyelőre csak annyi: a csokornyakkendő megkötését tanulom. Ha már fizikálisan is meglesz a szett, majd akkor, bővebben.
Na! Jött egy levél az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától, arról, hogy kérelmemet nyilvántartásba vették, de a nagy számu kérelmek, és a kutatómumka időigényessége miatt az előkészítés több hónapig is eltarthat, és ezért türelmemet kérik.
És ma megint csütörtök van.
És ma megint csütörtök van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése