hahaha. Az események kicsit megint elsodortak. Mert voltak. Sikztah megint villantott egy nagyot, lehozta a Move-ot (AndrasToth, Polarize, Zvezda Beta, az underground electro-szcéna la crème de crèmes-je). És jött velük kedvenc rádiósom és after princess, Vé ügynök a 7térítőből, meg az ablak a dubrából. Beta szerdai ablakadubrájával -,ami saját megfogalmazása szerint: butatechno, egohouse- melegítettünk.
Negyed1 körül indultunk el, ahogy egy partyba kell. Előtte még beugrottunk a Limába. Talán akkor volt a megnyitó? Tetszik a hely. Meg a vendégek is. Egy csomó balettos. 1re értünk a Rómerbe. Innentől az órapercnek annyi, fogalmam sincs ki, mikor kezdett, időérzékileg egy kicsit szétestem. Nanáhogy szétestem, mikor Beta set-je továbbvitt a warmupos hullámon és csak pakolta az "egohouseokat", de hogyan!? Élvezettel, de nagyon, ami modhatom, hogy általános és mindenkiről elmondható volt. És jó volt a közönség is, meg minden (pedig még tartott a száraz november).
Egy Konyha koncert kimaradt, pedig a győri előzenekar miatt még, akár érdekelt is volna. A Margaret island-en APULTban dolgoztam. Imádtam. Mármint, hogy ott dolgozhatok. Mert a zenekar elég középszer.
"A legjobban fizetett Illés Zoltán vezérigazgató havi 5 milliós bére mellett még 650 ezer forintos tiszteletdíjat is hazavisz igazgatósági elnöki posztja után, emellett 20 százalékos prémiumra jogosult a vezetők keresetét összefoglaló idei táblázat szerint." (forrás: Index)
Baszki pont egy év alatt keresek annyit bruttoban, mint a fenti delikvens havonta nettoban. Azért ez, na! És bosszant. És aggódom, mert hétfőn vettem egy bőrdzsekit. A bőrdzsekit! Az elsőt, kilencszáz83ban kaptam apámtól. Attól volt még jobb, hogy benne volt egy-két esés és piros műszőr bélése volt. És basszus a yard nem levágta a színben rejlő provokációt egy soproni koncerten. Közben szól a Tilos, benne a Páholy, vendég a Hüvelygomba zine szerkesztője, Lilla. És van egy punk zenekara. Nem is rossz. Nade, vissza a dzsekihez. Szóval ezt az elsőt pár év múlva eladtam. Aztán -az idejét nem tudom, talán kilencszáz94ben- az öcsém hozott egyet Canadából. Akkor egy pesti reklámcégnél dolgoztam. A Charlie M disco megnyitóján -ahol a hostessek cigit vakteszteltettek- a kabátokat a kocsiban hagytuk, mert a ruhatárban totálkáosz. Mikor végeztünk, szállok be a kocsiba. "Hogy került hó a hátsóülésre? Aqrvaanyját, bezúzták a jobbhátsó ablakot, de hol a dzsekim? Baszki, megpattintották a dzsekimet, benne két hostess fizetése, meg némi jóság. Naná, hogy nem mentem a yardra. Elkároltam. És most, hogy harmadszor is sikerült végre találnom egy nem fastfashionos, PU leather-es (nekem csak műbőr)replikát, mondom, aggódom, mert a csaj bár kedden feladta, a postai kiszállítás viszont knock out. De láss csodát, pénteken délelőtt üzenet, a csomag megérkezett. igenigenigen. Este Punnany Massif akusztik a Vaskakasban. A bandáért annyira nem vagyok oda, de ez az akusztikos színházas production, ez nagyon rendben van, úgy a zene, a hangszerelés, mint a látvány, a színpadkép. A Rómerben Alvin és a mókusok. Mégnem hallottam őket. Most meg, már elég is volt. Ez nem punk. Ez csak punkos. Sehol a düh, sehol a polgárpukkasztás. College punk. De mit keres egy kárpátiapólós egy punk(sicc!)koncerten?! De itt van és tartja bennem a hitet, a Tilos.
A BangBang 2016 december 18i adás: dead kennedys, the plasmatics, gg allin, hipnotics, pj harvey, treponem pal, stooges.
és #gyorminimal

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése