Elég pocsék idő volt a pünkösdi hétvégén, ráadásul se pénteken, se szombaton, -talán most először- semmi nem volt. Vasárnap zárás után -csak a társaság végett- átmentem a rómerbe. Hagymás- és chillis bab főzőverseny volt, utána meg a Spencer Hill Magic band játszotta, az ihlető filmek zenéit. Részemről brrrr, úgyhogy irány az udvar és bunchlife, miután Péter kezembe nyomta a Captain Morgan üveget.
Tudom, mi akarok lenni! (a rumtól függetlenül és még időben.) Matróz. Tengerjáró matróz.
Popeye
Először, persze folyamon, és egyenlőre csak a konyhán. Az első szabadságom alatt megcsinálnám a folyami matróz vizsgát, a következő etapban meg a tengerit. Krk szigeten. Így tervezem. (Alkarra horgony tetkó a kikötők nevével, ahol megfordultam.) De frankón! Tudom, kemény meló. Suvickolás, karbantartás, javítás, és festés, mert olyan nincs, hogy legalább egy matróz ne festene, és hogy a hajózást az esetek nagy többségében a felnőtt életük elején választják az emberek, -már ha,- hogy anyagilag megalapozzák jövõjüket, majd megállapodnak, letelepednek, családot alapítanak. Hmmm. Hát, én nem. Ezer dolog kötött Győrhöz, amik nem engedtek. Az utolsó, a bérelt lakásom volt, ahova házhoz jöttek az élmények és ezért, -szó mi szó-, onnan ki se nagyon mozdultam. Az volt az Otthonom. Akik feljártak, azoknak is hiányzik. Valószínű, a Blahaluisiana-t is felhívtam volna koncert után, amin elvarázsoltak, legfőképp Barbara, az énekes. "Pézé, te szerelmes vagy az énekesnőbe."-jegyezte meg Petra a Zerka-ból. És tényleg. Semmi extravaganza, semmi manír, only természetesség, szomszédlány-jelenség, de amikor felveszi a puha, barna, férfi kalapot, .... és a hangja! Gwen Stefanie-éra emlékeztet.
Az utsó számot a közönség között játszották és qrvára nem siettek haza, koncert után a pultnál vegyültek. A gitárost "megnyugtattam", hogy lentről nem látszott az árpája. Ez volt pénteken, vagyis ennyire emlékszem. Ja! meg arra, hogy a dj-vel -Clock- dumálok, aki nekem szegezi a kérdést: "Te pézé, hogy van az, hogy az a lány, miközben a barátját simogatja rád mosolyog?" "Igen? Tényleg. Nem tudom (, mert épp egy női nyakon és vállon pihentettem(?) a szemem). Mikor is hátrafordult a lány, akinek a vállát néztem és rám mosolygott, mint aki ismer.
-Szia!-mondta.-Szia, ismerjük egymást?-kérdeztem.
-Neked volt egy kávézód. A Déjà vu. Sokat jártam oda, szerettem azt a helyet.
-Gáz, ha nem emlékszem rád? Biztos nagggyon, nagyon fiatal voltál.
-Miért? Most nem?
-Most már nem nagggyon-nagyon, "csak" fiatal. És szép vagy!
-Köszönöm! -mondta szemlesütve, elpirulva. (Szeretek mások örömének forrása lenni.)
Szombaton Balaton method vetítés volt,
*****
utána meg Fran Palermo koncert.
Én egy, Beirut-os beach zenére készültem, és kaptam egy ki rythmandblues gyökerű garázsrockot, pimaszul fiataloktól, akik qrvajól nyomták, pedig az énekes kiscsávó (kb 19) délután 3tól ivott, de még sem volt gáz, mint egy részeg demjén vagy pataki, inkább mint egy magyar Richard Ashcroft, vagy Pete Doherty. Az első két sorban a színpadnál csak kiscsajok. Rockandroll élet!
Vasárnap zárás után beugrottam a WSTBRGR-be egy Gto-ért. Éppen ez szólt:utána meg Fran Palermo koncert.
Én egy, Beirut-os beach zenére készültem, és kaptam egy ki rythmandblues gyökerű garázsrockot, pimaszul fiataloktól, akik qrvajól nyomták, pedig az énekes kiscsávó (kb 19) délután 3tól ivott, de még sem volt gáz, mint egy részeg demjén vagy pataki, inkább mint egy magyar Richard Ashcroft, vagy Pete Doherty. Az első két sorban a színpadnál csak kiscsajok. Rockandroll élet!
Akkor hallottam először. Gyorsba leshazamoztam, aztán rákerestem az eredetire,
Pöpi erre válaszul:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése