2014. április 7., hétfő

konzerválom

április 4 péntek


negyed ötkor kerültem ágyba, de akkor sem a fáradtság, hanem a fontossága miatt. nyolcötvenkor így is felébredtem. elsétáltam a  belsőgumiért. hazafele a Pedro pékségben vettem zsemlét meg tejet és kaptam mellé egy törzsvásárlói kártyát finom kedvezményekkel. a gyári főnököm hívott kvzni a teaházba onnan be a gyárba, már bringával. és most már itthon vagyok. most úgy nem hangolódtam rá semmire. még nem tudom merre, hova indulok el.
bááár ez a Mogwai-szám most jól esik. (Blues Hour)




Ozric Tentacles - Kick Muck

St Vincent

Savages - only you


az Éjféli mozi kicsit komolyra sikeredett. "All is lost" (Minden oda van).

1óra45perc a film, benne egyetlen egyetlenegy szereplő. Robert Redford. hogy miről szól? a küzdelemről, a harcról, a kiszolgáltatottságról, az elszántságról,a kitartásról, a fel nem adásról, az ember nagyságáról és parányságáról. mindezt szinte szavak nélkül (talán 10 mondat ha elhangzik a film alatt), na ez a zseniális. "Az öreg halász és a tenger" jutott eszembe. önértékelésre késztető. kérdéseket felvető.
SPOILER!!!
ahogy az egyik csapás alól épphogy kiverekedte magát, már szakadt is a nyakába a másik, szinte már komikus volt, de mégsem tudtam rajta derülni, csupán egy halvány félmosoly sikeredett. egy ilyen :/ , mert fastmotion-ben lejátszottam életem. jjja! és meg kellett, hogy állapítsam, hogy qrvára de a mának éltem. nem tudatosan választottam ezt, egyszerűen így lett. belecseppentem. :) hát, ha azok a képek, amik -míg írtam- bevillantak, fotográfiák lennének és hirtelen ötlettől vezérelve ... hát lenne nagy "húúú!", meg "ááá!", de nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

artpiknik tilos családi maraton

"Ha kifogytunk az álmainkból elpusztulunk." Emma Goldmann

Indultam melózni. AirPods a fülbe, amíg beérek az Anima-remix lemezt hallgatom, éppen a Fjodor Mihaljovics -ot, ami nagyon emlékeztetett va...