nem hagy nyugodni ez az Index-ügy. Elolvastam, meghallgattam, megnéztem ezzel kapcsolatban rengeteg írást, adást, videót (természetesen nem a hatalom vélt felületein). Most eltekintenék ennek a kiszervezés tervezetnek a megfejtésétől, hogy ez, tényleg egy gazdaságilag indokolt és szükséges lépés, avagy az Index kivéreztetésének cenáriója. (Még mindig hajlok arra naív vidéki proliként, hogy az előbbi.) Viszont , a történéseket követve és huszonx év alkalmazotti munkaviszonnyal mögöttem jutottam arra a következtetésre, hogy a szerkesztőség Dull Szabolcs által lett megvezetve. Hogy miért? Mert szolidaritásból beálltak a főszerkesztő mögé, aki egy munkajogilag védhetetlen cselekedete miatt -egy zárt igazgatósági ülésen elhangzottakat a konkurens médiafelületen nyilvánosságra hozta- elbocsátásra került. Ez politikai nyomás nélkül is elbocsátást von maga után. Nem akarom elhinni, hogy a szerkesztőségben nem volt senki, aki ezzel tisztában lett volna?! Termelési munkatársként is(!) tisztában vagyok azzal, hogy mi vonja maga után a felmondást. Dull Szabolcs akkor emelkedett volna számomra morális magasságokba, ha azt mondja a beosztott(jainak) kollégáinak, hogy: srácok elbasztam, tartsatok ki. De nem ez történt. A szerkesztőség kiállását a főszerkesztőért meg értékelhetném én is nemes, magasztos példamutató tettként, de nem teszem. Nem teszem, mert úgy érzem, hogy engem, az olvasót hagytak az út mellett. Mindezt úgy, hogy "csak" félelmeik voltak. És félelmeikből táplálkozva érzelmi döntést hoztak. Nekem mindenképp tetszőbb lett volna, ha a szerkesztőség továbbra is írja, szerkeszti a lapot -pláne, miután a kiszervezésről (tudomásom szerint) egyelőre legalábbis lemondtak- és, ha tényleg beleszólás van a tartalomba, akkor állnak fel akár egyénileg, ki-ki habitusa szerint, vagy testületileg. Szóval én ezért nem változtattam meg a profilképem, nem lájkoltam a tüntetést, bár megnéztem.
2020. július 27., hétfő
2020. július 23., csütörtök
Don't shut up, just do it smart!
Na?, szsabadságon vagyok! Az új hullám évtizede l.-et egy röpke délután ki is olvastam. Alatta kétszer végighallgattam megjelenésük sorrendjében Iggy Pop The Idiot-ját, Siouxsie Kaleidoscope-ját és a Hyaena-t. Ma nyitáskor bementem a Rábaquelle-be, lévén a szakszervezet révén ingyenjegyem. Befoglaltam egy -gyerekkoromban oly annyira vágyott- napozóágyat. Csonkamagyarországot és Smokin headz-et hallgatva a Lázadásomat olvastam Roger Miret-től. Itthon folytatom az Új hullám évtizede 2-t háttérben a CBGB-ről szóló filmmel.
Ez az Index-ügy nem hagy nyugodni. A Nemzeti felkelés-ben jól mondta egy hallgató (talán Desiré), hogy a Tilosban maszatolás folyik Index-szel kapcsolatban. Vártam volna egyfajta állásfoglalást akár egy közlemény formájában. Eddig úgy álltam hozzá, hogy itt van két ember, a GG és Bodi, a Tilos rádió műsorkészítői. Nem tudom/akarom elhinni, hogy a hatalom szolgái lennének, akik ki akarják nyírni az elsődleges hírforrásom. És még mindig elhiszem, hogy csupán gazdasági oka van, és nem politikai azáltaluk elővezetett tervezetnek, tetteknek. Ha bajban van az Index függetlensége, az nem most került bajba, hiszen ez a tulajdonosi kör birtokolja már nyolc éve. Észrevettem ezen tulajdonosi kör jelenlétét miközben olvastam az Indexet? Nem. Azt is érteni vélem, hogy a szerkesztőség, a kvázi kiszervezést hallván összerezzent. Naná, hiszen eddig (a médiákban megjelent hírekből ezt vettem le) fix fizetésük volt, a tervezet szerint meg (leegyszerüsítve) karakterek után lennének elszámolva. Megértem. Az viszont felettébb aggályos, hogy a főszerkesztő egy zárt igazgatósági ülésről beszámolt egy konkurens médiának. Ez nettó szerződésszegés, és függetlenül attól, hogy (és most tegyük félre a transzparenciát) miként vélekedem a publikussá vált tervről, azonnali felmondást von maga után. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok jogász. Szóval szerintem abszolut jogos a főszerkesztő kirúgása. A Tilostól meg azt vártam volna, hogy amíg nem tisztázódnak a dolgok ez ügyben, addig a GG és Bodi műsorát kivegye a folyamból. Tudom, tudom, az ártatlanság vélelme ..., de na!
És hogy a bizonytalanságom még nagyobb legyen, egy mai adalék: az Index belföld rovatának mai hírei címszavakban:
"Na, milyen volt Afrika? Hahaha!", "Lemondott Szigliget polgármestere és az egész vezetőség", "A bemutatón lőtt hasba egy nézőt a lovasíjász". Ez azért derék! Most vagy az vsn, hogy nincs hír, vagy az, hogy az újságírók nyuszik és nem mernek írni, vagy már működik a NER-sebész. És akkor még egy mai hír. Radnóti Ákost fasznak nevezte egy győri lakos kommentben egy barátja facebook posztja alatt, ezért 3év próbára bocsátották. Akkor hello vélemény- és szólásszabadság?!
2020. július 20., hétfő
múltmentés és felfedezés
Ránéztem Grimes-ra. Apropója, hogy Elon Musk oldalbordája, most született a szimbólumokkal átitatott és kimondhahatlan nevű gyermekük, és nem ismertem munkásságát, csak a népszerűségét. Próbáltam befogadni, de nem különb zeneileg, mint a nyolcvanas években Sandra, a német discoshit-üdvöske. Najó, ha megengedőbb vagyok, akkor Kim Wilde (08:32-től). Egy, ... egy Tim Burton-i vidámpark soundtrackje. Amúgy meg egy neuraszténiás marionett.
De megszereztem egy csomó kincset. (Nem kronológiai sorrendben.) Iggy Pop és a Stooges, sokat citált és méltatott 1969es utolsó koncertjét (Metalic KO), amelynek leírásával kezdődik Iggy Pop életrajzi könyve. Nyers és mocskos.
A VHK első lemezének -A világösztön kiugrasztása- amerikai kiadásának első nyomását, úgy nevezett white labeljét. Ritka kincs, bár így buktam Barcsik Géza cover artwork-jét.
A Volkova Sisters Slowin Away-ét.
Nick Cave The Complete lyrics 1978-2013 című angolnyelvű könyvét.
Szombaton délután Fiamékkal söröztünk -mondom:söröztünk!- a Lima teraszán. Tényleg jó ez a Kisfaludy utca. Borház, Lima, Higgins, Dzsem, Szomszéd. És hihetetlen, de több csajvendég volt, mint faszi. És jó, hogy nincsenek utcabútorok, úgyis, mint padok, hanem csak teraszok. Az Arany János utca ezért esett el. Ott ülnek/alszanak naphosszat a 10-15méter sugaru körben penetráns bűzt árasztó homelessek. Kövezzetek meg, de engem qrvára zavar. Mint ahogy az is, hogy míg (többek) között az idősotthonokban dolgozók, a gyógyszerészek (és még sorolhatnám) nem kapják meg a kormány által minden egészségügyi dolgozónak belengetett 500ezer egyszeri juttatást a járvány idején végzett munkájukért, addig -egy esetről konkrétan tudok- a gyesen lévő eü-s anyuka igen. Milyen alapon? Mit tett, végzett a játvány alatt a "közért"? Pont hogy semmit! És aggódom az Index miatt is. Nehogy már szétessen a számomra elsőszámú hírforrásom.
Meghalt Najmányi László az első magyar punk együttes, a Spions tagja. Remélem lesz olyan kiadó, aki kiadja könyvben a Balkonban 2010től 2018ig havonta publikált dokuregényét a Spionsról.
ButASzerda hétfőn a Tiloson Igorral. Nagyon bírom az akcentusát.
Meghalt Tégla. Annyit tudok, hogy bringával bukott a Városligetben és a koponyasérülése okozta halálát. Barátom volt. 2-3? évig együtt lógtunk. Meló után már-már rutinosan mentem a tetoválószalonba. Esküvői tanúja voltam. Pontosabban a feleségének. 96ban. Aznap, amikor a The Exploited lépett fel az Ifiházban. Téglával raktuk össze az ceremónia setlistjét. Sokat hallgattuk - a Ministry, a Nine Inch Nails, a Skinny Puppy, Current93 és hasonlóan sötét zenék mellett) és szerettük Peter Gabriel filmzenéit. A Birdy-t, amit Alan Parker rendezett, és a Passion-t, ami pedig a Krisztus utolsó megkísértésének zenéje. Az előbbiről két szám is szerepelt ezen a listán. Egyszer együtt mentünk fel Bp-re. Ha jól emlékszem busszal, de nem biztos. az Incognitoban ő a Kamarás Ivánnal találkozott, én meg rapidrandiztam egy lánnyal. Ledöbbentem, amikor a haláláról olvastam. Azt sem tudtam, hogy rákapott a bringára. Nyugodjék békében.
Annyit hallgattam a Volkova Sisters-t és idézte meg Siouxsie-t, hogy a mediamarktban szembejött velem két nagyon jóárasított vinyl, a Juju és a Through the looking glass, rajta a The passenger. A Juju-t anno még a Rütyi vette fel nekem kazira.
A Bookline.hu-n sikerült megcsípnem Szőnyei Tamás: AZ új hullám évtizede 1. 2.-t. A zenei műveltségem alapjátmjelentette ez a két könyv, és most újra megvan. És milyen gyorsan! Péntek délután rendeltem meg és hétfő délelőtt már át is vehettem. Kezemben a könyvekkel célba vettem a mediamarktot, begyűjtendő még két Siouxsie-lemezt -a Kaledidoscope-t és a Hyaena-t) az újraolvasás soundtrackjének. Meg, találtam egy szintén jóáru (4ezer) Idiot-ot Iggy Pop-tól.
Ez meg, Vörös szittya egy nagyon nekem való podcast.
Annyit hallgattam a Volkova Sisters-t és idézte meg Siouxsie-t, hogy a mediamarktban szembejött velem két nagyon jóárasított vinyl, a Juju és a Through the looking glass, rajta a The passenger. A Juju-t anno még a Rütyi vette fel nekem kazira.
Azóta is imádom az ilyen frizurájú csajszikat. És, ha már ott voltam vittem David Bowie Lodger-jét. A Libriből meg, megmentettem magamnak Vágvölgyi B. András 1989-ét és Roger Miret (Agnostic Front) Lázadásom történetét. Jó kis cool túra.
Hát engem a Totalcar-os Winkler kilóra megvett. A Magyar Narancsos írásai óta követem ténykedését és rá kellett jönnöm, hogy bármit el tud adni nekem. Bejön a stílusa, a G-Shockersége, az amerkai autó-őrülete, hogy van egy Mercury Cougarja, egy 1979-es, és a legújabb a kisüzemi sörök iránti lelkes rajongása, melynek hatására elkezdtem "sörözni". Azért idézőjelesen, mert ezen nem azt kell érteni, hogy tálcaszám veszem az Argust, nem. Bemutatói, ismertetői alapján kezdtem keresni az én sörömet. Ez meg, Vörös szittya egy nagyon nekem való podcast.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
artpiknik tilos családi maraton
"Ha kifogytunk az álmainkból elpusztulunk." Emma Goldmann
Indultam melózni. AirPods a fülbe, amíg beérek az Anima-remix lemezt hallgatom, éppen a Fjodor Mihaljovics -ot, ami nagyon emlékeztetett va...
-
Indultam melózni. AirPods a fülbe, amíg beérek az Anima-remix lemezt hallgatom, éppen a Fjodor Mihaljovics -ot, ami nagyon emlékeztetett va...
-
Ott kezdem, hogy márciusban kaptam egy meghívást Berlinbe. Berlinbe, ami zenei kultúrám/ízlésem meghatározó helyszíne. Érdekelt a város ami ...
-
2014 október 31 péntek Halottak napja, Mindenszentek, halloween, ... totális káosz a fejemben, de mindjárt rendet teszek. http://hu.wikipe...



