Június 21.én Nick Cave Budapesten. Railjettel fel, kvzás a Hadikban, majd a koncert. Igy képzeltem, de 20egres a jegy. Elkezdtem megint pre-, postpunk zenéket hallgatni, akiket anno kedveltem. Főleg a régi folgaikat, aztán ha találtam tőlük frisset, akkor azokat is. A legtöbb a még aktívak közül gáz. Imádtam a Stranglers-t, még a késői dolgaikat is, najó a Sculpures-ig, de élőben már nem. Ugyanígy nem Siouxsie and the Banshees-re, ha egyáltalán még ... de nem 2007ben léptek fel utoljára, Siouxsie egy szexikon volt, az egyik ... nekem ... nyolcvanakárhányban ... már nem emlékszem mikor fordultam meg egy nálam idősebb lány után, szóval nem. Ezért nem érdekel Madonna. Exploited? UK Subs? Vicc. Ma már az nem lázadás, ami nyolcvanakárhányban az volt. Viszont egy Patti Smith-re még mindig elmennék. Ő a Barát, akinek szeretem a dolgait, amit, ahogy csinál, érdekel. És ha már Siouxsie volt, a Cure se, pedig nagyon bírtam a Boys don't cry-t, a Killing an arab-ot, a Subway song-ot, a Three imaginary boys-t, a Fire in Cairo-t. 85ben kaptam Judittól a Nosztalgiában (most: Café Da noi, jó!) a születésnapomra. Már nincs meg, de most is emlékszem, egy Tdk D60as kazetta volt, kék golyóstollal írta a borítójára a számcímeket. Megláttam egy nagyon gótikus qrvajó koncertjüket. Megkeresem, hátha ... ez az.
86ban az orange-i Thèâtre antique-ben. Na ez akkor nekem nagyot ütött, de most Robert Smith, mint egy majdnemjólszituáltnak tűnő, ám unicumtól deliráló nagymama. Joe Strummer halott, de megmaradt, mint ikon. A nyughatalan Henry Rollins-t is negnézném. A Depeche Mode is vállalható, hmm kedvelgettem, de én a sötétebb, zenéket hallgattam. Joy division, Suicide, DAF, Laibach, Einstürzende Neubauten. Einstürzend Neubuten>Blixa>Bad Seeds>Nick Cave. Na Ő az, aki a korai, Birthday party-s önpusztító vadságától, a balladáitól, eljutott a nonkonformista kozmopolita lírájáig.
Mintha csak győzködném magam, hogy el kell mennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése