Long weekend

Péntek reggel fél8. Szállingózik a hó és kezdődik a hosszű 7vége. Csirkepörkölt és nokedli with my hands. A szombati és vasárnapi ebédem. 11re kész. mmm! Finom. 2re megyek a gyárba. Randevúm van 96 lagertraversevel. Darabja 14és fél kiló. Ezt kell a-ból b-be transzferelnem miközben jól megvígyelem-ellenőrzöm-lejelölöm, csakhogy tartsam a normát és a formám. A január 16i Smokin'headz-t két napja folyamatosan hallgatom. Magematix, drum&bass, qrvajó. 21:42kor indultam a csarnokból, 21:48kor a gyártól. 22:05re értem a Rómerbe. Subscribes RATM tribute koncert. Gondoltam, hogy sörös buli lesz. 03:39re értem haza. Egy tus, egy kv, egy cigi, közben a Delicatessen radio show-t hallgatom a Tiloson és eldöntöttem. Ha megcsinálom ezt a 7végét, akkor ér Nick Cave-re menni. 04:50kor indulok, 05:16kor becsekkolok. 8kor jön a holtpont. Némi koffeinnel átlendültem rajta. Fél12kor kész vagyok, a melóval. Épp azon voltam, hogy előredolgozom, holnap annyival is kevesebbet kell csinálnom, úgyis fáradtabb leszek, de nem kell. Lemondták a túlórát. ¡Basta! Pedig az a vasárnapi lóvé nagyon jó lett volna, de meg is könnyebbültem, hogy a rómeres buli után, végre ágyba kerülök. Hmmm! hogy milyen fura közönség volt ma?! Türelmetlenkedtek a kezdés miatt, a székeket keresték! Lévén egy The Beatles tribute zenekar koncertje. A repertoár csak olyan számokból állt, amiket soha, de soha nem kultiváltam. She loves you, hard days night, obladi-oblada ... brrr! Mintha csak egy nyugdíjas sakkszakkör decens farsangi báljába cseppentem volna. Welvome drink, de azonnal! Egy 12éves Panama rum. És mennyire jó, hogy ezután végre alhatok,és addig, ameddig akarok. Szóval felmértem a terepet és borítékoltam, hogy itt nem lesz after. Fél2kor haza is értem. Hóesésben. Vasárnap 03:36kor, a péntek reggeli fél8as ébredés után, végre ágyban vagyok. És ébren, mert nem tudok aludni az örömtől, hogy végre ágyban vagyok.

Vasárnapi korzó után back in time

Június 21.én Nick Cave Budapesten. Railjettel fel, kvzás a Hadikban, majd a koncert. Igy képzeltem, de 20egres a jegy. Elkezdtem megint pre-, postpunk zenéket hallgatni, akiket anno kedveltem. Főleg a régi folgaikat, aztán ha találtam tőlük frisset, akkor azokat is. A legtöbb a még aktívak közül gáz. Imádtam a Stranglers-t, még a késői dolgaikat is, najó a Sculpures-ig, de élőben már nem. Ugyanígy nem Siouxsie and the Banshees-re, ha egyáltalán még ... de nem 2007ben léptek fel utoljára, Siouxsie egy szexikon volt, az egyik ... nekem ... nyolcvanakárhányban ... már nem emlékszem mikor fordultam meg egy nálam idősebb lány után, szóval nem. Ezért nem érdekel Madonna. Exploited? UK Subs? Vicc. Ma már az nem lázadás, ami nyolcvanakárhányban az volt. Viszont egy Patti Smith-re még mindig elmennék. Ő a Barát, akinek szeretem a dolgait, amit, ahogy csinál, érdekel. És ha már Siouxsie volt, a Cure se, pedig nagyon bírtam a Boys don't cry-t, a Killing an arab-ot, a Subway song-ot, a Three imaginary boys-t, a Fire in Cairo-t. 85ben kaptam Judittól a Nosztalgiában (most: Café Da noi, jó!) a születésnapomra. Már nincs meg, de most is emlékszem, egy Tdk D60as kazetta volt, kék golyóstollal írta a borítójára a számcímeket. Megláttam egy nagyon gótikus qrvajó koncertjüket. Megkeresem, hátha ... ez az. 

86ban az orange-i Thèâtre antique-ben. Na ez akkor nekem nagyot ütött, de most Robert Smith, mint egy majdnemjólszituáltnak tűnő, ám unicumtól deliráló nagymama. Joe Strummer halott, de megmaradt, mint ikon. A nyughatalan Henry Rollins-t is negnézném. A Depeche Mode is vállalható, hmm kedvelgettem, de én a sötétebb, zenéket hallgattam. Joy division, Suicide, DAF, Laibach, Einstürzende Neubauten. Einstürzend Neubuten>Blixa>Bad Seeds>Nick Cave. Na Ő az, aki a korai, Birthday party-s önpusztító vadságától, a balladáitól, eljutott a nonkonformista kozmopolita lírájáig. 

Mintha csak győzködném magam, hogy el kell mennem.

Amikor minden megváltozott

1988. február másodika keddi napra esett. Igy emlékeztem, megnéztem, tényleg. Éjszakás voltam az áramszolgáltató számítóközpontjában és házas. Reggel fél7kor értem haza. Fél8kor ébresztő, jöttek a fájások. Zsebre vágtam, az erre az alkalomra szánt, keménydobozos piros Marlborot, mentő, még a régi típusú, talán UAZ. Kórház, szülészet a másodikon, cigizés az udvaron, és negyed12kor megszületett a Fiam, Dávid Péter. Harminc éve és azóta permanensen, boldog apa vagyok.