Péntek volt. Összejöttünk nálam. Heten. Baráti talkshowban kulminált az este. St Tropez-i barátom hozta szóba az Amnesiát (onnan ismerjük egymást). Ott kezdődött a vendéglátós ámokfutásom., mert bár tudásom semmi, viszont volt egy álmom, hogy milyen lenne, ha lenne egy kis hangulatos kvzóm, és tele jófej vendégekkel. És az Amnesia volt az, amire azt mondtam, hogy megtaláltam a helyem. Nem mellesleg szimpatikus pesti pultos-tulajok, a zenék, amik szóltak, mint a városban sehol máshol. Törzsvendég lettem. Aztán Tánczi barátom kivette a felső pultot. Hétvégenként Istiék a lenti pultban csinálták a mindenmást, mi meg fent a koktélokat. Tánczitól és Istitől tanultam az alapokat. Aztán egyszercsak kellett egy beugró pultos, egy kisegítő. Hogy mi? Hogy abban a kvzóban dolgozhatnék, ahova imádok járni? Nanáhogy van kedvem. Akkor az áramszolgáltatónál dolgoztam operátorként, folyamatos műszakban, reggel 6tól este 6ig, vagy fordítva, és amikor este 6ig, vagy szabadnapos voltam, mentem pultozni 6tól zárásig. Amikor Istiék lehúzták a rolót, a Mandalában hasznosítottam az Amnesiában tanultakat. Ott 3évig voltam, amikor adódott egy lehetőség, és megnyitottam az én kis kvzómat. Ez volt a Déjà vu, a Déja. (Ott ismertem meg t.sz.-et. Ezt persze,nem mondtam ki hangosan, csak néztem a csak nekem felvillanó emlékképeket, amikor csörgött a telefonom. Ő volt. Nem vettem fel. Nem akartam rázúdítani túlcsorduló látens szerelmemet.)
Before sunrise am 3:30
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése