Vasárnap. Harangoznak. Túl vagyok egy legénybúcsún. Egy qrvára nem vérgáz legénybúcsún. Sempai-om kérésére lettem a 12fős kis különítmény helyi sherpája, s láttam, ahogy a strandolók meg voltak véve a delfinshowval, ahogy lovaggá avanzsált delfinünk beveszi a várost, ahogy a próbákat kiállván, immár királyfii mivoltában, hófehér unikornisán vágtat, nyomában fotóért esengő lányok hadával. Pálinka, sör, levendulafröccs, nevetőizomgörcs. A Tiloson alap klasszikus indiai zene, az egyik legrégibb műsor, de én már túlléptem ezen, úgyhogy előhívok az archívból egy ablakadubrát, jobban is kapcsolódik a contenthez. Mondjuk egy Zvezdást. Aztán vissza az időben a június 23ai hétre. Püspökerdei piknik a Rómerkvelle szervezésében. Jónak ígérkező! Sikztah,Spacemonkei, Zvezda Beta, in:form, akiket hallottam, akiket figyelek és még nem tudom hányan, akiket nem, de, hogy a meghívottak között, nincs egyetlen mindegyjátszonőnemkérsokat, az hótziher,hiszen csak a fent soroltak, simán elvitték volna a 12órás partyt. (in:form nem jött be) Fel volt építve a műsor. Szóval, gondoltam, az mennyire big lenne, ha dolgozhatnék. Megtettem a lépést és kellettem. Yesss! De komolyan! Imádok partyn dolgozni! És a püspökerdei bulik mindig jók voltak. Pont Sikztah mondta, hogy fenn vannak a neten a 2002es meg későbbi essence party képek. (ezen el is pörögtem egy ideig) Napról napra nőtt az esélye a ragyogó időnek, ami szinte legendaként él a püspökerdei partyk történetében, hogy valamikor réges-régen, mikor még a főnix aszteroidákon túl volt az innen, történt, hogy egy püspökerdei partyn nem esett. Délután 3kor bringáztam be az erdőbe. Színpad pipa, nem szarral guriga. A pult? Pazar tényleg, frankón! Márcsak be kellett lakni. Egy körpult, ami a neve, az előnye és a hátránya is egyben. Három pultállás fullon, minden hol minden. Kettőnél sörcsap, a harmadiknál a szóda. Ez elfüstölt még kezdés előtt, de nopara, van palack. Hatkor go haza, tus, vissza, jöhet a roham. Ami, fogalmam sincs, mikor indult meg, ... ja, az in:form-ot még néztem, meg láttam, de aztán már csak a pult túloldalán állok első sorát, pedig úgy helyezkedtem, hogy a legközelebb legyek a stagehez. Ismerős hang. Nem a zenében, hanem pultnál, egy rendelés. "V ügynök?"-léptem oda hozzá. Egy meglepődött "Igen" volt a válasz. Csak reméltem, hogy lejön a partyra Betaval, és igen. Érdekelt, érdekel. Semmi orrfennhordás, semmi picsogás. A backstageben cigiztünk, dumáltunk, de nem maradt, mert Zvezda még játszik valahol. De voltak kitartóak, akik a soundoffig, negyed8ig maradtak. Fél9re végeztünk a pakolással, akkor jött a hír, hogy Móváron szakad és Győr felé tart a vihar, de most már eshet. Sőt, essen! Csak letusoltam és már szakadó esőben tekertem a Mandulába reggelizni és kvzni. Jó kép lehetett volna, ahogy az esőfüggöny mögött egy napernyő alatt kvzom sztoikus nyugalomba fáradtan.
![]() |
| Sempai-om a bal szélen |
![]() |
| a cigiző, söröző delfin |
![]() |
| Szőr Lanszelot |




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése