Komolyan hihetetlen, pedig megesett. Kollegina 19 éves, első napja, (szerintem az első munkahelye is) 20 percet késik, megmutatják neki az öltözőt, és ... a kertész munkásnadrágot frankón fordítva vette fel. Mégis mit gondolt, mi a szarnak van hátul a zippzár? Ja, hát a szoknyákon is van. Ez is egy lehetséges válasz lehet(ne), vaaagy ..., de ezt inkább le sem írom. Jééézusom!
Mindafféle rendes munkásember tekerek a gyárba, át a fehérvári hídon. Már messziről kiszúrtam a velem szembe száguldó vásárosnaményi tűzoltóság oldtimer Mercedes esetkocsiját. Mikor mellém értek láttam, hogy Péter, mint az Olympos-ról eltávon lévő görög félisten vezeti. Mellette Zsófi, műszerfalra pakolt lábakkal, napszemüvegben élvezte -nem annyira a száguldást,- a cigit.
Apró bosszúsága a napnak, hogy a megrendelt pólóm még nem érkezett meg, de tudom, hogy csak én vagyok türelmetlen. Meló után Mesivel és Bencével ütköztünk a téren. Végignéztük, ahogy a rakpartot carpenteri ködbe burkolja a szúnyogírtós autó. Mystic. Pláne, hogy a migrációs hírek és rémhírek hatására, már ilyeneket vízionálok:
Hungary, Győr, Kossuth híd révfalusi hídfő, Kálóczy tér, checkpoint Charlie.
Már csak arra vagyok kiváncsi -bár nem várom, naná hogy nem-, hogy pártunk és vezérünk mikor áll elő a max 4 évenkénti nyugatra utazással.
A mémgyár legyártotta a Starwars klasszikussá vált idézetét Kádár-orbán kontextusában:
"Luke, én vagyok az apád."
ami a célszemélyre nézve orraládörgölős, bosszantó, sértő, alázó, de ... Kádár ezerrel jobb apa volt és szégyen, hogy a "kölke", ilyen elfajzott lett.
Másnap félhatkor arra ébredtem, hogy a gyomrom görcsben, hányinger, émelygés, hidegrázás, gyengeség, de olyan szinten, hogy a lázamat nem tudtam megmérni, mert képtelen voltam a lázmérőt a hónom alá szorítani, és szakad rólam a verejték. Ezerrel folyattam a hidegvizet a csuklómra, a nyakamra. Mikor úgy éreztem, hogy el tudok az ágyig vánszorogni, anélkül, hogy elájuljak -ettől tényleg paráztam-, paplannal takaróztam, mert rázott a hideg. 36°C-ban. Aztán ez így ment másfél óránként. Tudom magamról, hogy nagyon rossz beteg vagyok, már csak a kiszolgáltatottság érzésétől is, de tényleg nem túlzok. Annyira nem, hogy fél egykor meghozta a postás a várva várt csomagot, a pólót. Az átvételi elismervényt alig tudtam aláírni. Csak ledobtam az asztalra, bontatlanul, és húztam vissza az ágyba. Persze betelefonáltam, hogy nem tudok menni dolgozni. Így buktam a szombati túlórát is, de ez a kisebbik rossz. A nagyobb, hogy állapotomra tekintettel se Pöpi, se Lolitám nem ment a püspökerdei piknikre.
Szombaton délelőtt a Setup-ból elkértem a longboardot, a Mandala nyitásáig gurulgattam a téren és a rakparton, meg csütörtök délután óta először, végre tudtam enni. Egy gyógyító húslevest. És végre esett egy kis hűsítő zápor. Az est vad pálinkázásba torkolt.
Chasing mavericks
Ennek az örök filmlistán ott a helye az elsők közt. Egy ... érzelmi és lelki cunami.
Idétlen időkig
Ezen mekkorákat szakadtunk Dáviddal, mikor ... hát olyan 98-2000 környékén. Meg a másik nagy közös kedvenc, az Isten nem ver Bobbal. Bill Muray-vel és Richard Dreyfus-szal.
Szerdán Taliándörögdön a Middlemist red után Elefánt koncert lesz, ami nekem a Bordahajtogató miatt érdekes.
De ők mintha anno a Dongóban is felléptek volna és akkor még elég gyéren voltak rajta.
Hazafelé -gyalog- a Hagakure jutott eszembe, a szamurájok kódexe.
"Az embernek ismernie kell a "zápor tanítását". Akit útközben egy váratlan zápor elkap, elkezd rohanni, hogy ne ázzon el. Ha viszont természetesnek vesszük, hogy esőben vizesek leszünk, akkor kedélyünk megnyugszik, még akkor is, ha bőrig ázunk. Ez a lecke mindenre vonatkozik."
Jamamoto Cunemoto : Hagakure - A szamurályok kódexe
