ez is egy hétköznapi napként indult aztán a délutáni ütközésből, mivanvelünk- dumálásból egy buliproject lett születésnapi apropóval, amihez nem kellett más, mint streetphoto győr, két haver, a Fészek, mécsesek, hangulatfények, füstölő és egy jól eltalált zene.
és csak úgy árad a szobába a napfény. nekem most jó éjt, mert már csütörtök van és délelőtt és 9 óra.
jó érzés tudni, hogy olyant "alkottam", de inkább tevékenykedtem, ami másokat is motivál, inspirál, hajt. és nem valami világrengető, -megváltó dologra kell gondolni, csupán a Fészekre. hogy csináltam egy olyan helyet, ahol születhetnek ötletek, tervek, érzetek, érzések. amit nem kell kínálni, nem kell eladni. nem egy áru, nem egy termék. erre valaki vagy ráérez(het), ha abban a szerencsés helyzetben van, hogy ismer, vagy nem. (na eZen :) utóbbival még nem találkoztam.) és engem meg ez mozgat, ez tart lendületben és nem állok le szkanderozni az idővel. s miközben ezt írtam, fogalmazódott meg bennem, hogy vannak-e konstans dolgok az, életemben, és ha igen, mik azok? vannak. három. és ebben a sorrendben.
gyermek, szülők, munka. mindenmás ezen felül, ajándék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése