Nem némultam el, csak csendben voltam. Részben, mert ennyi idő után is csak meg szokni tudtam, megszeretni nem, a virtuális billentyűzetet. Másrészt permanensen történtek körülöttem, velem a dolgok, -oly annyira, hogy megvoltam róla győződve, 2 éve volt a Delikát-házas szilveszter, pedig tavaly volt, csak egy év alatt annyi volt a történés ...- így a dokumentálásuk up to date, elmaradt. Nade, ott fejeztem be, hogy kiválasztottak. Kiválasztottak egy új állásra, egy új munkahelyen, úgyhogy felmondtam. Június 19-ig dolgoztam, 20tól meg az időarányos szabadságomat töltöttem július 4ig. 4én kellett bemennem a dokumentumaimért. Tettem ezt abban a nyugodt tudatban, hogy csak felmarom őket és csaó. Ehhez képest a "felmondásomat" ott és akkor írták meg június 14re visszadátumozva, amit persze még alá kell iratni a Vácon székelő (orosz) ügyvezigazgatóval, így qrvára nem tudtam vinni egy darab papírt sem a beállításomra, ráadásul a lóvémat sem 4én (az utolsó munkanapomon), hanem 10én kaptam meg. Baromira kiakadtam, de ezzel vége is volt a negatívumoknak és így még inkább üvöltő volt a különbség a hozzámállásban. Lenyűgözött, amit a tréningeken hallottam. Olyan vagyok, mint egy újszerelmes, csak ámulok az új "partneremen". Érdeklődő vagyok és lelkes. Egy hét meló után kérdezte egyik kollégám (, akinek az emlékeiben még az Auróra cirkáló énekeseként éltem), hogy nem unom-e. Viccelsz? -kérdeztem vissza. Olyan munkát végzek, amiről nemhogy azt nem gondoltam, hogy csinálni tudom, hanem kvázi fogggalmam sem volt. Most pedig csinálom, és napról-napra érzem hogyan javul, válik egyre könnyedebbé, hatékonyabbá a munkám. Érdekel amivel dolgozom, bejön a légkör, a körülmények, az egészségügyi- és szociális figyelem pedig olyan, mint amilyennek a világ nyugati felén képzelem. Szóval, meg vagyok véve, térdre estem, mint Randal a Megavideotékában, a Shopstop-ban (Clerks, r: Kevin Smith). Arról nem is szólva, hogy szeptember 29ig, egy hét meló 6tól 2ig, egy hét pihi (az időkeretünk terhére), és októbertől is csak 2 műszak lesz, egyenlőre.
Szeptember 20.án elkészült a kontaktlencsém. Fura. Még el-elindul a kezem a szemüvegért, mire tudatosul, hogy nem kell, mert bent van a lencse, de ez teljesen normális a szoktatási fázisban. a harmadik napon, ami ráadásul az első nap volt, hogy kontaktlencsében dolgoztam, amikor reggel betettem éreztem, hogy a jobb szememet irritálja, mintha porszem vagy szempilla került volna alá. Gondoltam, majd kipislogom. Csak nem szünt az irritáció, így kivettem. Otthon derült ki, hogy a lencse elrepedt/szakadt. Kedvemet szegte. Marad a szemüveg, de hagyom most a múltba révedést, legalábbis így konzekvensen, majd inkább néha-néha lookbackkelek.
A sztrájk. Január 24én reggel 6kor kezdődött, mert sem a szakszervezet, sem a munkáltató nem fogadta el a másik fél bérajánlatát. 5:50kor felvettük a munkát, majd 6kor leálltunk. És az egész gyárváros. Készültem rá, így olvastam. Czakó Sándor: A Valóság Hit és Lélek rejtett csodáját, a VHK-ról és vártam a híreket a bértárgyalásról mindvégig reménykedve, hogy a nevemben is tárgyaló szakszervezet tudatában van a jelen helyzet történelmi jelentőségével, hogy '56ban volt utoljára sztrájk Magyarországon, és példaértékével, hogy nem kell mindenre bólogatni, nem kell mindent elfogadni, ha van összefogás. Jó volt olvasni a kommenteket a hírek alatt, hogy mennyien támogatnak, gratulálnak, drukkolnak. Még a The New York Times is megírta. Másnap reggel néma gyár és karcos hideg, industrial Walking dead. Délelőtt átvonultunk a motorgyárba. Vagy 4ezer sztrájkoló munkás az udvaron. Mindenki érzi, hogy ez már nem csak rólunk szól. Hétfőn is folytatódott a sztrájk. Éjszakás voltam. Reggelig Uno-ztunk. Nincs megállapodás. Kedden bevittem a hálózsákom.
Szerdán délután jött a hír, hogy megállapodtak és este 8kor újraindul a gyár. Elfogadták a szakszervezet béremelési javaslatát, viszont 220ezerrel csökkentették a kafetériát. Általános vélekedés szerint, ez győzelem (, a kafetéria úgyis csak adható). Hát legyen. Szerintem, végig kellett volna vinni a meghirdetett 168 órát, ha már egyszer engedtünk a követelésünkből, de szó mi szó tökös egy szakszervezetünk van, na. Én úgy álltam ehhez az egészhez, hogy nekem már az is jó volt, amit adtak, hiszen ezért is váltottam, és különben sem úgy szocializálódtam, hogy egy munkáltatóval lehet alkudozni, mi több követelőzni, de azt mondtam, ha a többségnek nem jó, akkor hajrá,csináljuk.
A sztrájk. Január 24én reggel 6kor kezdődött, mert sem a szakszervezet, sem a munkáltató nem fogadta el a másik fél bérajánlatát. 5:50kor felvettük a munkát, majd 6kor leálltunk. És az egész gyárváros. Készültem rá, így olvastam. Czakó Sándor: A Valóság Hit és Lélek rejtett csodáját, a VHK-ról és vártam a híreket a bértárgyalásról mindvégig reménykedve, hogy a nevemben is tárgyaló szakszervezet tudatában van a jelen helyzet történelmi jelentőségével, hogy '56ban volt utoljára sztrájk Magyarországon, és példaértékével, hogy nem kell mindenre bólogatni, nem kell mindent elfogadni, ha van összefogás. Jó volt olvasni a kommenteket a hírek alatt, hogy mennyien támogatnak, gratulálnak, drukkolnak. Még a The New York Times is megírta. Másnap reggel néma gyár és karcos hideg, industrial Walking dead. Délelőtt átvonultunk a motorgyárba. Vagy 4ezer sztrájkoló munkás az udvaron. Mindenki érzi, hogy ez már nem csak rólunk szól. Hétfőn is folytatódott a sztrájk. Éjszakás voltam. Reggelig Uno-ztunk. Nincs megállapodás. Kedden bevittem a hálózsákom.
