2016. november 25., péntek

Koncert és csodadesszert

Egyszer majd biztos megtudom, hogy ki olvas a st tropez-i barátaimon kívül még Franciaországban, mert most, hogy itt vannak, is volt onnan megtekintés. De az olaszországi és a portugáliai -és nem portugál- olvasókat, ugyanúgy balladai homály fedi.
Ivan and The Parazol a Rómerházban. Őrület és sold out. A közönség reakcióiból ítélve korunk Piramisa. Beat ez a javából. Semmi manír, semmi póz. A számokban tapintható az inspiráció, bár lehet, hogy csak én hallom bele, de hol egy kis ZZ top-booogie, hol  egy kis Doors, de nem, mint plágium, hanem, mint egy hivatkozás. Őszinte, zsigerből jövő, bulizós rockandroll. És, hogy mennyire? A tavalyi után, idén is fellépnek a Paradisoban, Amsterdamban, ami azért valami.
A MiddleMist Red-nek most jelent meg a 2. lemeze, ami meg egy szofisztikált psyrock zene, tele kozmosznyi feketével. Máshogy jó, mint az Ivan and The Parazol. Míg a MMR amerikai, az IATP nagyonangol. A Parazol gitárosa zuhant egy hatalmasat a színpadról, de nem lett baja.
Szombaton ez a csoda várt a frigóban
^
Imádok hazajönni. Már a folyosó elején érzem a piskóta illatát, a szobámban az ablak mindig tárva és mégse fázom, van egy uszkve kétésfélméteres radiátor, nagyon durván myomja, de szeretem, az előző kecónál ez volt az egyetlen negatívum. Ott télen azért fáztam rendesen, pedig hálózsákban aludtam, de most ez, és amióta -május15. - itt vagyok, tökkkéletes.

Nem vagyok érdekelt, csak felkeltette az érdeklődésem.
az-amerikai-egyetemistakra-raomlik-a-politikailag-korrekt-alomvilag
Ezek fullkretének. Valami filmmel le kell vezetnem. Natural born killers

Vasárnap lemezbörze a Rómerben, de nekem csak alibi, hogy végre kvzni jöhessek, ne csak bulizni. És a kv mellé kaptam kendicsellit, aminek nem ez az eredeti hanem, nem tudom, de olasz, mint a recept, és Candy sütötte, ezért lett kendicselli. És mennyei.


2016. november 7., hétfő

Back in black or discreet charm of proletarian bourgeois


Iamyank-kel kapcsolatban vetődött fel a kérdés -amit fb-n intézett-, hogy kinek a backing groupjának tudnánk elképzelni. Az elsők között volt a Žagar, de szóba jött még Yonderboi,a Korai Öröm, és erre megkaptuk. De még hogy! Befoglaltuk #g y o r m i n i m a l-lal a kvzó kanapéját, ahonnan 45°-os rálátásunk volt a színpadra. Egy francia pörkölésű eszpresszóval és egy Zacapa-val, vonatablakonkibámulós-trip jött a testet -szószerint- átjáró zenétől. A Žagar -iamyank-hez viszonyítva meg, pláne- lekezelően enervált volt, vértelen. A megszólalás?! Katasztrofális. Mintha egy full HD filmet vívó fejvédőben néznék.
Volt egy lyukra futásom. f@sza kis bólogatós rap buliba mentem. Hova máshova, a Rómerbe. Petit kérdeztem, mi ez a sok rasta? A te zenéd van, itthon vagy, valami reggaebuli.-mondta kaján mosollyal. Basszus! Lelépős kv&Matusalem23 kombó.
Aztán 30.án megjöttek Barátaink St. Tropez-ből. és innentől tollal írnám tovább, vagy írjak megint leveleket?

pen & word

Vasárnap lévén, pedig hétfő, sőt a kedd is munkaszüneti nap, sehol semmi, így a buli hétfőre marad, ami az @ichykitschi a Rómerben. Sikztah-nak egy új ... brandje? nem tudom, de nekem a nemlakossági elektronikus zenét jelenti, és ezért, maxirespect!

Hétfőn, warm up nálam, tükörképek látomása, innen a parkolóházba. a parkolóház jó. szeretem. Szandikát két éve láttam. kedves. sármos vagy. és forog a film. onnan trafikba. már az extrém, hogy kocsiban ülve közlekedek és nekem kéne navigálnom, de élből a bringás megoldások jutnak eszembe. a Rómerben még kicsit fagyott a hangulat. akkor legyen Zacapa.

Zacapa Centenario 23 (a kedvenc számom) years

vissza a kocsihoz. arriba!artiba! vissza. in:form szettje egy kicsit, ... oszlatós. Imre Kiss, az eleje rendben, de a végére belesüppedt a katatón kattogásba, viszont a Daidai qrvajó liveactet nyomott. a többire ... nem emlékszem. 4:14re értem haza. jelzett az órám. amikor délelőttös vagyok, ekkor kelek. 4:50kor indulok. 5:07re a portán, 5:15kor az öltözőben, 5:25kor a kvautomata előtt vagyok. szóval negyed7ig, akkor jött meg Candy a Rómerből, és utána még egy óráig gyönyörködtem a tollban. gyönyörű darab.

artpiknik tilos családi maraton

"Ha kifogytunk az álmainkból elpusztulunk." Emma Goldmann

Indultam melózni. AirPods a fülbe, amíg beérek az Anima-remix lemezt hallgatom, éppen a Fjodor Mihaljovics -ot, ami nagyon emlékeztetett va...