Budapest kedden egy vidéki fickó szemével

A nap: 2016. február 2.-a, és kedd. Mint, amikor megszületett. Úgyhogy elindultam. Na nem Punxsutawney-ba, és nem a Groundhog day-re, nem. Budapestre. Meglátogatni a Fiam, és koncertre. Háromkor Oszkar felvett a stadionnál. Már volt egy utitárs. Ismerős arc.
-szia Zsófi vagyok.
-hello! Nem te kerestél visszafuvart Parkway Drive koncert utánra?
-De.

És jött mégegy srác velünk, szintén a koncertre.

Kv a Keletben,  míg vártam Dávidot. Lecuccoltam. Kedves kis lakás, és gyönyörű a ház, a csarnoknak beillő kapualjjal. Welcome drink  a Ponyvaregényben. Szabina is megérkezett, fingerdinner a La Nube-ben, aztán randi a Móriczon és go. Egyszerű a bejutás, se tömeg se zaklatás, se motozás. A ruhatárba a kabátommal együtt beadtam a koromat. Még az Architect játszik. Mm. Nem jön be. Amíg játszanak iszunk. Átszerelés alatt megyünk előre. Így azért egyszerűbb és könnyebb.
Becéloztam a másodiksorközepét.
-akkor te itt? Ennyire elől?-kérdezte Mesi.
-aha! Akarom, hogy fájjon. A bőrömön akarom érezni
-oké, én kimegyek oldalra,aztán utána találkozunk.

Az átszerelés alatti 80as évek ausztrál zenei playlistjéből egyedül a Europe final countdown-ja lógott ki, amit a nép végigparapampamparapampampamparapapamitsafinalcountdownozott. Aztán fények le, a Queen bohemian rhapsody-jára jöttek a színpadra. A Destroyer-rel kezdtek. Azonnal le vitte a fejem, ezde úgy, hogy a konfettiesőből semmit nem érzékeltem. Winston McCall bokáig feketében, állig gombolt ingben, hófehér Nike csukában celebrált, de, mint egy megveszekedett szörfös, aki a hullámokkal harcol, kezében Poszeidon szigonyával.
és onnantól 70 perc izzó, kavargó hangomlás és energia.  A Dedicated breakdown-ja szétszögelte a mellkasomat Ráadásnak: crushed és a ...

Reggeli a Keletben. A sarokban Tilla workbreakfast-el. Fel a Gellért hegyre. Még ez a villa! Ez volt a svéd követség a 2. világháború alatt, Raul Wallenberg székhelye. Na és ez a -nekem római kori- fülke?! Találtam egy közeltávolsenki-padot, a panoráma adott, smoke on the city, Jó reggelt Budapest! phu leves egy vietnámi kisvendéglőben, szieszta Budafokon, még egy ölelés, Oszkarral irány Győr, élményektől perzselten, feltöltve.

és mindez képekben elmesélve:

És megint kedd. Rómerház, mozi.

Két fotóssal voltam Vivien Maier nyomában. Süvítő szélben a night playgroundon még hesszeltem egy gudnájt-cigivel.

Hihetetlen mennyiségű dokumentumot találtam a Spionsról. A Spionsról, az egyik legmisztikusabb zenekarról, -ami nélkül nem lett volna URH, Kontroll csoport, Sziámi, se az egész magyar zenei underground- és Molnár Gergely aka Anton Ello aka Gregor Dawidov aka Helmut Spiel!-ről, úgyhogy egy kicsit kutakodom.

Békebeli szülinapi házibuli az " Ubi dolor ibi vigiles!" (Ahol a fájdalom, ott a segítség! by Szt. Flórián) árnyékában, majd négyhuszas ébredés, tekerés és bálozó, kacérspicces fallen angel-ek.